Részt tudtam venni a sajtkészítő kurzuson és mindenkinek csak ajánlani tudom.
A kurzus elég nemzetközi volt, a sajt az viszont magyar módra készült, nagyon fínomat készítettünk. A parenyica készítés tetszett nagyon, kicsit hasonlít a csiga készítés művészetére, persze minden sajt alapanyagból, amihez az oltóanyag szükségletet még meg kellene szervezni. van olyan, aki tud, ismer önkéntest, sajtkészítőmestert vagy tejüzemet, ahol ez beszerezhető? Ha igen, akkor ezen a fórumon közölje és megszervezhető minden, csak akarni kell.Ez azért fontos, mert csak literben lehet rendelni, de nekünk ez egyénileg rengeteg, olyan kellene, amelyik felvállalja a kisebb adagolást is.
Életemre szóló élmény volt a hathónapos néger csöppség és a másik fehér bőrű "csuuupa csupa fürt" kislány.A gyerekek mindent élveznek és így lehet őket szépre, jóra tanítani.
Köszönöm, hogy részt vehettem, a következőre is készülök elmenni és remélem nem jön közbe semmi.
super volt!!!