Messzelátó Egyesület

Jöttünk, láttunk, maradtunk. Hazamenni sem akartunk. Az antalyai Olympos, ez a történelmi város volt ifjúsági cserénk helyszíne október végén. Mesében éreztük magunkat. Gyönyörű zöld fenyvesek közt bújnak meg Kadir faházai, melyek szállást nyújtottak nekünk. Az éjszakákat a faházakban töltöttük, míg nappal a tengerpartot vagy Olympos romjait fedezhettük fel. Misztikus bájával a romok felfedezése több, mint történelmi kaland: séta az élővilág zajával, illatával teli paradicsomban.

Projektünk témája a caretta caretta, magyarul az álcserepes teknős, védelme és más veszélyeztetett fajok megismerése köré épült. Sajnos az uniós támogatás nem érkezett meg időben, így a projekt másfél hónapot csúszott, a sok-sok teknős pedig addigra elúszott. A szervezők persze nem hagyták vele együtt elúszni a programot is, ezért kicsit átszabták azt. Otthon mindannyian felkészültünk a hazáinkban előforduló veszélyeztetett állatokból, amit a második nap kellett prezentálnunk. Mi a réti sast, a rákosi viperát, és a hódot mutattuk be. Na de ne szaladjunk előre, hisz ez már a második nap volt.

Az első napot azzal kezdtük, hogy ismerkedtünk és próbáltuk megjegyezni egymás nevét. Utána csoportokba fejlődtünk és nekiindultunk felfedezni a környéket. Kaptunk egy kérdéssort, például olyan kérdésekkel, hogy hány panzió van a tengerpartig, mennyi ideig tart eljutni a tengerig, hogy… A többire nem emlékszem, mert Krisztivel letértünk az útról és először elindultunk hegyet mászni, aztán pedig bevetettük magunkat az erdőbe. No, ekkor esett le az állunk. Az árnyas, mocsaras területen az egykori nekropoliszt (temetkezési hely) – számtalan klasszikus líkiai szarkofággal –, valamint jón és bizánci templom maradványokat fedeztünk fel. Csak ámultunk és bámultunk. Néha pedig felsikoltottunk, amikor rákba tenyereltünk. Aztán ránéztünk az óránkra és próbáltuk szaporázni lépteinket, és egyáltalán megtalálni a tengert. Szerencsére sikerült kiszagolni. Átvágtunk nagy nehezen az erdőn, és végre megpillantottuk. A többiek már indultak vissza. Mi is néztük egy darabig, de indulnunk kellett vissza nekünk is. Este welcome party várt ránk.

A második nap energizerrel kezdődött. Miután kibohóckodtunk magunkat, máris elemünkben éreztük magunkat, bemutattuk a veszélyeztetett állatfajainkat. Ezután újra csoportokba osztottak minket és elkezdtünk dolgozni a fő feladatainkon. Először is két plakátot kellett legyártanunk, amivel egy színházi darabra invitáljuk az embereket. Ez egy veszélyeztetett állatról szól, melyet mi játszunk majd el. Az én csapatom a sast választotta. A kiötölés színhelyéül a tengerpartot választottuk. Na ezzel nem voltunk egyedül. Útközben kitaláltuk a színdarabot, aztán napoztunk egyet és visszaindultunk a szálláshelyünkre. Este vacsi előtt még elkészítettük a plakátokat, aztán este volt az interkulturális est, ahol David – portugál önkéntesünk –, mint echte magyar bemutatta a magyar konyhát. Említette a bogácsot, ami amúgy a pogácsa volt, csak belekeverte a bogrács szót is. Jól szórakoztunk rajta.

Másnap délelőtt elkészítettük a színházi darabhoz szükséges jelmezeket is, aztán ebéd után értékeltük a hét első felét. Ezután csapatunk lement a tengerpartra és elpróbálta a színdarabot. Az estét a bárban töltöttük és táncoltunk. A következő napot már nagyon vártam.

Reggeli után buszra szálltunk és Demrébe (Myra) indultunk. A csodálatos panorámájú hegyi út a Taurusz-hegység vonzó tájain, a tengerpart mentén vezetett. Myra antik műemlékváros, ahol több mint 2000 éves, híres líkiai sziklasírok találhatók. A fennmaradt romok arról tanúskodnak, hogy a líkiaiak hitvilágában fontos szerepe volt a túlvilági életnek. A temetkezési hely mellett található a 38 soros, igen jó állapotú, monumentális amfiteátrum is ókori faragványokkal. Mondanom sem kell itt is letértünk a kijelölt útról és Krisztivel, meg Hubával nekiláttunk meghódítani a sziklaoldalt. Kíváncsiak voltunk, hogyan is fest egy sírkamra közelről. Megállt számomra az idő, csak a mobilomra érkező SMS térített újra észhez. Csatlakoznunk kellett a többiekhez, akik addigra fejezték be az ebédjüket. Ebéd után elindultunk a városközpontba, ahol Szent Miklós temploma és emlékműve áll. Szent Miklós i.sz. 300 körül, a Patara helységben született és Myrában püspökként tevékenykedett. Az ő nevéhez fűződik a Mikulás-legenda. A templom megtekintése után visszaindultunk szálláshelyünkre, de közben megálltunk a tengerpartnál napozni egy félórát.

A következő nap elég laza volt. Igazából délután négyig semmi dolgunk nem volt, csak a színdarabra készülni. Hubával és Ágival reggeli után elmentünk kirándulni. Úgy gondoltuk, sziklát mászunk, és úgy megyünk át a romvárosba. Én kicsit gyorsan másztam, és elvesztettem szem elől a többieket, ezért aztán átmásztam a hegyen, majd visszamentem értük alulról újra. Mikor végre újra együtt volt a csapat, megnéztük a hegy tetején a katakombákat, majd indultunk be az erdőbe. Itt sikerült nagyon letérni az ösvényről és a végén úgy éreztük, hogy most jól jönne egy macséta. Azért nem adtuk fel, és a látvány újra csak kárpótolt. Olyan romokat találtunk, ami nem volt a turisták számára még előkészítve. Miután a ledeszkázott bejáraton sikerült a tengerpartra kijutnunk, Ági már nem jött velünk tovább. Mi Hubával még elindultunk felmászni Olympos várának romjaihoz. Nem bántuk meg. A hegytetőről csodás panoráma tárult elénk az öbölre. Délután minden csapat előadta a színdarabját, amin igazán jól szórakoztunk. Mindenki nagyon kreatív volt. Este vacsi után élő zene volt a bárban, de nem maradtam sokáig, mert csak régi rock klasszikusokat énekeltek gitárkísérettel, nem török zenét játszottak.

Másnap egész napos kirándulást szerveztek nekünk az Olympos ősi városától északra fekvő Khimairába. Busszal elvittek minket Ulupınarba, ahonnan gyalog folytattuk utunkat. A táj mesés volt. Félúton megálltunk sütni szudzsukot, azaz török kolbászt. Aztán folytattuk utunkat tovább Khimairába, ahol évezredek óta lángnyelvek törnek fel a hegyoldalból. A mitológia szerint a líkiai hős, Bellerophontész ezen a helyen ölte meg Pegazus nevű szárnyas lova segítségével a félelmetes szörnyet, Khimairát. A legyőzött Khimaira ezekkel a lángnyelvekkel jelzi, hogy a hegy gyomrában azóta is él és virul. (Én csak egy szörnyet láttam útközben: egy kígyót.) Ám van egy másik, racionálisabb magyarázat is a misztikus fény- és hő jelenségre. Csupán arról van szó, hogy a metán gáz öngyulladással oxigén hatására képes ilyen gyönyörű látványt varázsolni ide a hegyre. Ezt a területet a bizánciak is szent helyként tisztelték, ma pedig egy népszerű zarándokhellyé vált. Yanartaş hegyéről visszatértünk Ulupınarban, ahol tradicionális török estebédet fogyasztottunk.

Utolsó napon még ellátogattunk Adrasanban, hogy megnézzük, hogyan ünneplik az iskolások a köztársaság kikiáltásának napját. 1923-tól Törökország köztársaság, megalapítója Kemal Atatürk – minden törökök atyja –, aki európai alapokra helyezve modernizálta az országot. Sajnos lekéstük a ceremóniát, amit nagyon fájlaltam. Így aztán lementünk a tengerpartra és napozással töltöttük ki az időt ebédig. Ezután értékeltük a hetet, és este búcsúbuli volt. Másnap mindnyájunkat bevittek Antalyába és mivel buszunk csak este 11-kor indult vissza Isztambulba, meg tudtuk még nézni a Történeti Múzeumot is.

A lengyel csapat beszámolója honlapjukon olvasható.