Ifjúsági cserén Gaziantepben

A Messzelátó Egyesület képviseletében 2007. április 20-29 között részt vettünk Gaziantepben (Törökország) a „Millennium Development Goals are not Dreams” elnevezésű ifjúsági csereprogramon. A magyar csapat (Balogh Judit, Mazán Ákos, Sterner Júlia és Zmeskál Zoltán) mellett a résztvevők Azerbajdzsánból, Észtországból, Grúziából, Moldovából és a vendéglátó Törökországból érkeztek.
Az ifjúsági csere témája az ENSZ 2000-es Millenniumi Fejlesztési Céljai voltak. Ezek a következők:
- a súlyos szegénység és az éhínség leküzdése
- a mindenkire kiterjedő alapvető oktatás
- a nemek közötti egyenlőség előmozdítása
- a gyermek-halandóság csökkentése
- az anyák egészségének védelme, a gyermekágyi halandóság csökkentése
- a HIV/AIDS, malária és egyéb betegségek leküzdése
- fenntartható fejlődés környzeti szempontból
- nemzetközi együttműködés kiépítése a fejlődésért
A csereprogram keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy előadjuk, hogyan áll ezeknek a céloknak a megvalósítása Magyarországon, milyen jelentősebb előrelépések történtek (vagy nem történtek) a hazánkat érintő legégetőbb kérdésekben (például környezetvédelmi kérdések a fenntartható fejlődés problematikájának keretében). Ezen kívül meghallgathattuk a többi részvevő ország beszámolóját, véleményét saját országukról, valamint megbeszélések keretében megvitattuk a résztvevőket leginkább érintő problémákat. Lehetőségünk nyílt arra is, hogy bemutassuk egyesületünket is, valamint hogy a többi szervezetet is megismerjük, velük kapcsolatokat építsünk ki.
A szakmai programon kívül számos alkalmunk volt arra is, hogy megismerjük Gaziantepet és általában a török kultúrát, embereket. Részt vettünk az április 23-án tartott gyermekfesztiválon a helyi sportcsarnokban, bemutatták csapatunkat Gaziantep polgármesterének is, jártunk a helyi diszkóban és török fürdőben is. Meglepő volt a helyiek nagy érdeklődése irányunkban, a szervezők is mindent megtettek, hogy a program időtartama alatt nagyon jól érezzük magunkat, és minél többet megismerjünk a helyi sajátosságok közül.
Nagyon érdekes volt a többi ország résztvevőinek megismerése is, nemzetközi kultúrest keretében minden csapat rövid filmekkel, képekkel, előadással, tánccal, zenével, ételekkel és italokkal mutatta be hazáját.
Ezúton is köszönjük vendéglátóinknak ezt a színes, emlékezetes programot, és nagyon reméljük, hogy a Gaziantepben kötött ismeretségek, kapcsolatok nem sorvadnak el, és a jövőben még gyümölcsöző együttműködésekhez vezetnek!
Nézd meg az ifjúsági cseréről készült videót!

Megérkeztünk – Gaziantep reptere

Csoportkép a hotel előtt

Teázás a sportcentrumban

A falról a kardok is hamar lekerültek

Játék a Burc erdőben

Mesélj a hajadról, Huba!

Ki sír? Sziklasír!

Bogozódás a parkban

Gyermekfesztivál április 23-án

Valami fontos ember lehet az autón!

Martin, mint lelkes néző

Ebéd a városházán

Szó esett az MDG-ről is

A kerekasztal lovagjai

A polgármester úr nekem dedikál!

Csapatunk a polgármesterrel

Jártunk a világ egyik legnagyobb mozaikmúzeumában is

Cocktail-party a városi kultúrközpontban

Kép a török kultúrestről

Jártunk a várban is!

Szép látvány tárult ott elénk!

Giorgi a várbörtönben

Aladdin és a csodalámpa

Újdonsült barátaink

Séta a parkban

Török utcagyerek

Vizipipa nagymester

Jósnő

Huba csak ámul a dzsámiban

Ana moldáv népviseletben az interkulturális esten

A grúzok asztala az országbemutatón

Viszlát Gaziantep!
Messzelátó Egyesület








Comments
sizleri seviyoruz
sizleri seviyoruz
teşekkür ederim
we love you, too :)
Post new comment