Messzelátó Egyesület

Románia, Targu Jiu, 2008 - „Media as a vehicle of youth voice”

2008. március 15. Tél végi (vagy inkább kora tavaszi), verőfényes, sokat ígérő reggel. Az aluljárókban egykedvű kokárda-árusok, a Keleti-pályaudvaron betyár galambsereg… Knakker Zsófia, Zmeskál Zoltán, Strausz Zoltán, Bedey Magdolna. Elindultunk… Irány Zsilvásárhely (Targu Jiu)! ...és itt kezdődik a film.

Tizenegy órás vonatút, van idő merengeni. A tíz napos konferencia témái: diszkrimináció, tömegkommunikáció, fiatalok szerepe és lehetőségei a médiában. Hogyan fogható meg mindez? Az elmélet hogyan vihető át a gyakorlatba? Mit gondolnak minderről mások, a „fiatal generáció”, mit mondanak kortársaink országuk médiájáról, saját lehetőségeikről? Mi lehet a gyakorlati haszna egy-egy ilyen összejövetelnek? Arra számítunk, hogy mindezekre a kérdésekre hamarosan választ kapunk. Viszünk fényképezőgépet, kamerát, Magyarországról és a Messzelátó Egyesületről szóló kiselőadásokat, (no meg Rubik-kockát, hímzés mintát, tokajit és Tisza-cipőt, kérdéseinket, és jóadag kíváncsiságot). A vonaton egy kedves arcú román lánytól sebtében megtanuljuk a román nyelv alapjait (Multumesc!-Köszönöm!; Te iubesc.-Szeretlek.; Buna zina!- Jó napot!; stb.) Este kilenc óra körül megérkezünk. A program főszervezője mosolyogva fogad bennünket.

Találkozunk a csapat tagjaival. Kilenc nemzet, összesen kürülbelül 26 képviselője vesz részt a konferencián. Törökök, moldovaiak, litvánok, románok, franciák, egy bolgár lány, lengyelek, olaszok, és mi, magyarok. A színek rikítóak, az arcok kedvesek és nyíltak, mindenki beszél, ismerkedik.

A program másnap kezdődik. Körbeülünk, bemutatkozunk, mindenki elmondja mit, vagy kit képvisel, a médiának mely területével foglalkozik, mi érdekli, mit tanul. A diszkriminációról egyelőre kevesebb szó esik. Ezzel a második és a harmadik napon, szituációs játékok, kerekasztal-beszélgetés keretében többet foglalkozunk.

Minden nap délelőtt és délután a szálló konferencia-termében zajlanak a programok. Esténként a résztvevők hazájukról tartanak kiselőadást. Embereket, ízeket ismerünk meg. Kóstolhatunk litván bonbont, sajtot és sört, török kávét és ayrant, francia bort és szalámit, lengyel pálinkát, moldovai nápolyit és csokit; figyelhetjük, hogyan formálja minden nemzet saját ízlése és nyelve szerint az angolt…

Csütörtökön kis csapatunk ellátogat Motruba, egy közeli volt-bányászvárosba. Találkozunk a helyi gimnázium diákjaival. Örülnek Nekünk, és kíváncsiak ránk. Az ezer fős diákság Motruból és a közeli falvakból jár iskolába. Kicsit játszunk, éneklünk, angolul vagy franciául beszélgetünk. (Itt is, mint Romániában általában, ezt a két idegennyelvet tanulják a legtöbben.) Terveikről, a helyi lehetőségekről kérdezzük Őket. Sokan Bukarestbe, vagy Temesvárra (Timisoara), esetleg külföldre szeretnének továbbtanulni vagy dolgozni menni a gimnázium után. Mint mondják, a környéken nincs se munka, se tanulási lehetőség, ezért elköltöznének. Szeretik szülővárosukat, de nem sok esélyt látnak a boldogulásra, ha ott maradnak.

Sajnos csak egy fél napot töltünk itt, nem jut elég idő a beszélgetésre. Legalább egy-két elérhetőséget leírunk, így a jövőben fel tudjuk venni a kapcsolatot néhány diákkal.

Visszatérünk Targu Jiuba.

A hét második felében kissé lazul a „fegyelem”, nem a tervezett program szerint zajlanak az események. Kis magyar csapatunk egy honlap létrehozásában segédkezik. Ki szerkesztést, ki filmkészítést, ki fotózást és interjúkészítést, ki cikkírást és fordítást vállal. Szabadidőnkben járjuk a várost, filmezünk, megnézzük a híres szobrász, Constantin Brancusi monumentális köztéri szobrait, beleszagolunk a Targu Jiu-i tavaszba, próbálunk kommunikálni a helyiekkel, szemlélődünk. Kapcsolatok épülnek, barátságok születnek. Az utolsó pár nap is gyorsan eltelik.

Ismét Arad és Budapest felé zötyögünk, s ismét „van idő merengeni”… Hozunk jó néhány emléket, arcokat, mosolyokat, véleményeket, tapasztalatokat, és számtalan benyomást, de ami a legfőbb: egy szemléletet. A megismerés friss örömét. A meggyőződést, hogy akárhol legyünk is, bármelyik embertársunkkal, különböző származásunktól és eltérő kultúránktól függetlenül mindig van és lesz is közös nevezőnk és lesznek közös alapjaink.

Ez a meggyőződés talán megfelelő kiindulási pont ahhoz, hogy a diszkriminációról beszéljünk, vagy ahhoz, hogy nyitottan, sztereotípiáktól menetesen, alázattal közelítsünk embertársaink felé egy-egy riport, fotó vagy film elkészítésekor… Nosza hát, rajta, ideje áttérni a gyakorlatra!

2008. március 25. „Tél végi (vagy inkább kora tavaszi), verőfényes, sokat ígérő reggel; a Keleti-pályaudvaron betyár galambsereg…” Megérkeztünk. …és a filmnek nincs VÉGE!