Messzelátó Egyesület

Idén április 5. és 12. közt a Messzelátó Egyesület jóvoltából négy magyar fiatal – köztük jómagam – részt vett a There is not any other world című ifjúsági csereprogramban a törökországi Gaziantepben. Útitársaimmal – három lány: Körmendi Anita, Kis Fruzsina, és Pataki Kinga – egyetemben mindannyian első alkalommal vettünk részt a programban, melynek célja, hogy a különböző országokból származó fiatalok megismerjék egymás kultúráját, a fogadó ország, Törökország kultúráját, valamint megismerjék az országaikban fennálló környezeti problémákat, és konzultáljanak az esetlegesen arra adandó válaszokról. Magyarországon kívül még négy másik ország fiataljai képviseltették magukat többek közt Azerbajdzsánból, Litvániából, Lengyelországból, és Észtországból, ezen felül ott voltak a fogadó ország Törökország fiataljai is.

A gépünk 16:45-kor szállt fel Ferihegyről, és az időeltolódás miatt fél nyolckor érkeztünk Isztambulba ahonnan busszal utaztunk tovább Gaziantepbe. Mivel a busz este 9-kor indult és a csomagjainkat is fel kellett vennünk, sietnünk kellett nehogy lekéssük. Szerencsére a reptérről közvetlen metró csatlakozás vitt a buszpályaudvarig. Az isztanbuli metró nagyon modern és tiszta, hamar odaértünk vele a pályaudvarra. Miközben kerestük a buszunkat, valami rosszarcú török próbált minket rávenni, hogy menjünk vele, mert az ő busztársasága épp Gaziantepbe indít járatokat. Szerencsére nem hallgattunk rá (jellemző volt más esetben is, hogy az emberre elég erőszakosan próbáltak rásózni valamit a teától kezdve a legkülönfélébb szolgáltatásokig, és elég volt a legkisebb megingás, az ember már azon kapta magát, hogy fizethet valamiért, amire alapjában véve nincs is szüksége) így rövid keresgélés után megtaláltuk a buszunkat. Innentől egy majdnem 1300 km-es buszút várt ránk, és együtt utaztunk a lengyel és az azeri csapattal.

Törökországban több távolsági autóbusz társaság működik, de senki se olyan buszokat képzeljen el, mint itthon. Ezek minden kényelemmel felszerelt luxusbuszok és az út során stewardok, és stewardessek állnak az utasok rendelkezésére, akik időnként frissítőt és édességet osztanak az út során, aminek díját a buszjegy tartalmazza. A hosszú út során a busz többször megáll, komoly szolgáltatások épültek ki Törökországban erre a népszerű közlekedési formára. Hatalmas vendéglátó egységek állnak az utasok rendelkezésére a pihenőhelyek mentén ahol enni-inni is lehet, bár szerintem meglehetősen drágán.

Másnap már Gaziantepben voltunk, ami egy másfélmilliós nagyváros nem messze a szíriai határtól. Az első nap soraink rendezésével telt, meg azzal, hogy vártuk a litván csapatot. Este volt egy teamleader megbeszélés, ahol ismertették a csapatvezetőkkel a heti programot. A nap minden nap a résztvevő országok valamelyikének nyelvórájával indult, melyet az adott ország csapata tartott a többieknek. Az első nap névjáték volt, majd délután busszal kivittek minket egy város melletti hegyre ahol piknikeztünk. A helyet erdő borítja, és hatalmas, rengeteg fából készült pad meg asztal található mindenfelé. A török szervezők elmesélték, hogy hétvégeken az egész város kitelepül oda – családok, barátok, kollégák, és együtt töltik a hétvégét, beszélgetnek, kirándulnak szóval igazi közösségi esemény. Felgyalogoltunk a hegytetőre, ahol ókori sírkamrák vannak, ezeket néztük meg, majd utána következett a piknik, melynek során helyben készített kebabot fogyasztottunk. Utána török népdalokra táncoltunk melyhez a zenét korhű hangszereken játszó együttes szolgáltatta.

Második nap délelőtt az egyes országok csapatai a náluk fennálló környezeti problémákat mutatták be. Ezek az adott ország gazdasági fejlettségének függvényében igen eltérőek, de a megnövekedett gépjármű használat és a hulladék majdnem mindenhol probléma. Délután meglátogattuk az egyetemet, ahol elsősorban a helyi műszaki kar fejlesztéseit mutatták meg nekünk egy napelemes, egy pedálos, és egy hidrogénhajtású kisautót, melyek közül az utóbbi kettőt ki is lehetett próbálni. Az egyetem egyébként egy önálló része a városnak, attól gondosan elszeparálva. Sok az új épület némelyiket még csak hat hónapja adtak át, de a környezetük nekem meglehetősen rendezetlennek tűnt. Az esti program diszkó volt benn a város egyik elegáns hoteljének erre a célra szolgáló helyiségében. Itt ugyanazokra a zenékre táncolhattunk, mint bárhol máshol a világon egy egyszerű diszkóban, bár lényeges különbség volt, hogy csak a résztvevők számára volt lehetőség belépni. Az oda út viszont érdekes volt ugyanis a hotelünk portásával utaztam egy kocsiban, és ő bemutatta nekem a várost. A város körülbelül úgy néz ki, mint az egyetem új és régi épületek váltakoznak mindenütt, még több építkezést látni, a környezet meg olyan, mint egy hatalmas félbehagyott építési terület. A kocsiból megmutatták nekem az egyetemi kórházat, ami egy hipermodern új épületben található, de az ellátás csak a legszegényebbek és (minő érdekes párosítás) a politikai elit számára ingyenes.

Másnap érdekes programok következtek. Délelőtt meglátogattuk a gaziantepi mozaikmúzeumot, mely páratlan gyűjteménnyel rendelkezik. A várostól nem messze található Eufrátesz folyóra vízerőművet kezdtek építeni, és a munkálatok során egy ókori hellén város romjaira bukkantak. A várost Nagy Sándor idejében alapították, és évszázadokon keresztül virágzott, még a római időkben is jelentős volt. Számtalan görög mitológiai témájú mozaikot láthattunk itt, melyek számomra valóban lélegzetelállítóak voltak, csakúgy, mint a sok egyéb használati tárgy, ékszer, fegyver, edény, ami az ásatások során előkerült. Délután megnéztük a várat, mely viszonylag jó állapotban maradt fenn, és rendelkezik egy az egri váréhoz hasonló kazamata rendszerrel. Itt a kísérőink elmondták, hogy ez volt a várbörtön (nem szívesen lettem volna ott rab, sötét ablaktalan cellák ?) és az őrök a saját helyiségeik falát strucctojás fehérjével kenték be, mert az állítólag távol tartotta a rovarokat (hogy pontosan miféle rovarokat, azt sajnos nem sikerült megtudnom).

Este török kulturális est volt. A kulturális est lényege az, hogy a résztvevő országok csapatai szórakoztató esti programokat szerveznek egymásnak, miközben bemutatják a küldő országot, és ízelítőt adnak annak kultúrájából (minden este más országok mutatkoztak be, mi a lengyelekkel és a litvánokkal kerültünk egy csoportba). Kóstolhattunk török édességeket, török kávét, és volt egy ki tud többet Törökországról a hallottak után jellegű kvízjáték is.

Másnap elkezdtük rendbe tenni a helyi ifjúsági központot, ami benn található a városban. Lefestettük a járdaszegélyeket és a kaput, összeszedtük a szemetet, kigazoltuk a virágágyásokat, és kitisztítottuk a medencét. Volt előtte egy játékos vetélkedő is, amit nagyon élveztem. Este az észtek, és az azeriek tartottak kulturális estet, az azeriek néptánca nagyon tetszett, az észtek pedig egy powerpointos előadást tartottak Észtországról és levetítettek egy kisfilmet is. Sokat megtudhattunk az észt tradíciókról, és láthattuk, hogy Észtország valóban rendezett és gyönyörű.

A hatodik napon folytattuk az ifjúsági központ rendbe tételét, bokrokat ültettünk, meg virágágyásokat alakítottunk ki. Délután következett a nap fénypontja, ugyanis elvittek minket egy igazi törökfürdőbe. Igazából olyasmi, mint egy magyar wellness fürdő, szaunával, gőzkabinnal, hideg-meleg vizes medencékkel, és tusolókkal. Viszont van egy helyiség, ahol az ember csak ráfekszik egy előmelegített csempékkel burkolt lapra, és egy érdesített kesztyűvel végigdörzsölik a testét. Az érzés leírhatatlan, mindenkinek ki kell próbálnia, aki ott jár.

Az este a magyar mellett a lengyel és a litván csapat mutatta be országát, csakhogy rendhagyó módon. A bemutató előadás után ugyanis kivittek minket az erdőbe az éjszaka kellős közepén, és egy akadályverseny keretében az országaikkal kapcsolatos kvíz kérdésekre kellett válaszolnunk. Jó válasz esetén az egész csapatot végigitatták vodkával, meg valami nagyon édes, de erős (nagyon finom) litván nemzeti itallal, aminek a nevét sajnos már elfelejtettem. Végül elértünk egy tisztásra, ahol tüzet raktunk, és aztán meg táncoltunk, énekeltünk, és játszottunk a tűz körül.

Az utolsó nap kiadványokat osztogattunk a város főterén. Készült velünk egy rövid interjú is a helyi sajtó közreműködésével. A kiadvány nem minden embernek tetszett, volt aki belehajította a kukába, valaki meg nemes egyszerűséggel összetépte, nem sikerült megtudnom miért, szerintem senkire nézve nem tartalmazott sértőt. Aztán meg odajött néhány rendőr, és kisvártatva el kellett hagynunk a teret, ennek az okát szintén nem sikerült megtudnom…

Délután vásároltunk, meg meglátogattuk a bazárt, ahol sok minden kapható a kézműves termékektől a pisztáciáig. Alkudni természetesen mindenhol kötelező.

Az utolsó nap érzékeny búcsút vettünk egymástól és haza indultunk. Isztanbulban még volt időnk várost nézni, így lementünk a tengerhez, majd – mivel vasárnap volt, és a nagy bazár ilyenkor zárva van – ellátogattam a Kék mecsetbe, és megnéztem az Ayasofiát is. Utóbbi 10 líra ellenében tekinthető meg, de nem szabad kihagyni, mert fantasztikus élmény. A mozaikok egy részét épp restaurálták, de így is akadt látnivaló bőven. Mindenesetre bejutni csak komoly biztonsági intézkedések közepette lehet (mágnes-kapu, és teljes körű átvilágítás mellett) nem tudom miért?

A repülőút hazafelé sima és eseménytelen volt, élményekkel gazdagon tértünk haza.