Uniós képregény-verseny

Az Európai Bizottság Igazságügyek, Szabadság és Biztonság Főigazgatósága európai képregényversenyt indít „Európai Unió és európai polgárság" címmel. A pályázati felhívást Jacques Barrot, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, szabadságért és biztonságért felelős alelnöke hirdette meg idén először, és az EuroJeunes és ProPager-Ascii francia-lengyel szervezet irányításával valósul meg.

A pályázati felhívás tulajdonképpen egy Európa szintű képregényverseny, amely Magyarországon az Úton Egyesület koordinálásában kerül megrendezésre. A benevezett képregények az Európai Unión belüli polgárság tematikáját kell, hogy megjelenítsék. Tehát, a résztvevők feladata, hogy egy egyénileg elkészített egyoldalas, szöveg nélküli képregénnyel pályázzanak, mellyel azt illusztrálják, hogy mit jelent polgárnak lenni az Európai Unióban. A verseny elsősorban a 16. életévüket betöltött, grafikát tanuló illetve rajzolni szerető ifjúságot célozza meg, akik az Európai Unióban élnek. Egy résztvevő több alkotással is indulhat.

A versenymunkák beküldési határideje 2009. február 27. Ezután a képregények egy formai szelekció után eljutnak a bíráló bizottság elé, a zsűri döntése után az első három helyezett részt vehet az április 3.-i hazai Díjkiosztó Ceremónián, és a média nyilvánossága előtt hivatalosan fény derül a helyezésekre. Az első helyezett munkáját tovább küldik Brüsszelbe az Európai Fordulóra; amennyiben bekerül az ottani döntőbe, úgy 2009. május 9., (Európa Nap) és május 11., közötti brüsszeli díjátadó ünnepségre kap meghívást, ahol az első helyezett 6000, a második 4000 és a harmadik helyezett 2000 eurót kap.<

A verseny hivatalos honlapja: www.eurocartoon.eu

Érdeklődni szintén lehet a verseny magyarországi koordináló intézményénél, az Úton egyesületnél a 06-30-676-3631-es telefonszámon.


Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

Vissza fel