A miniszterek előtt a civil gazdaságélénkítő javaslat

A vidéki gazdaság élénkítését tenné lehetővé az a jogszabályi változtatás, amit civil szervezetek kezdeményeztek. A kistermelői élelmiszerfeldolgozást és forgalmazást segítené a javasolt rendeletmódosítás, melyet most a tervezet kidolgozói megküldtek a három illetékes miniszternek.

Már 32 civil szervezet és a termelők széles táborának együttes akarata áll a javaslat mögött. A kezdeményező Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) a Védegylettel közösen bocsátotta társadalmi vitára a javaslatokat 2009. március 25-én. A javaslatok a kistermelői élelmiszertermelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICsSzEM együttes rendelet ésszerűsítését célozzák, hogy javítsák a hazai kistermelők esélyeit, a hazai termékek helyzetét. A kezdeményezők azt várják: ha a javaslatok beépülnek a hazai jogrendbe, a vidéki gazdaság plusz állami támogatás nélkül is fellendülhet.

A társadalmi egyeztetés eredményes volt, a gazdálkodói, civil és a hatósági oldalról számos szakmailag megalapozott javaslat érkezett. A javaslatokról a csatlakozó szervezetek képviselői és a hatóság, valamint az FVM képviselői április 30-án munkaértekezleten egyeztettek. A három tárcát érintő, szövegszerű jogszabálymódosítási tervezetet a civilek megküldték a földművelésügyi, az egészségügyi, illetve a szociális és munkaügyi minisztereknek, személyes egyeztetést kezdeményeztek.

A javaslatok elfogadásával:
• értékesíthetővé válhatna a kistermelői feldolgozott termék (sajt, lekvár, kolbász…) a kiskereskedelmi és vendéglátó egységeknek is abban a megyében, ahol a gazdaság található vagy az azzal szomszédos megyében;
• újra értékesíthetővé válhat a kistermelői nyers tej a közétkeztetés számára;
• értékesíthetővé válhat a sertés, szarvasmarha, juh, kecske nyers hús;
• a termelői vásárok szervezésének követelményei egyszerűsödhetnek.

A kistermelői jogszabálymódosítási javaslatot támogató szervezetek:
1. Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara
2. Bihar Közalapítvány
3. Bors Alapítvány
4. CEEWEB a Biológiai Sokféleségért
5. Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ)
6. Energia és Környezet Alapítvány
7. Európai Civil Koordinácós Egyesület (ISOSOLAR)
8. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ)
9. Fogyasztó és Vidékvédő Egyesület
10. GAIA Ökológiai Alapítvány
11. HANGYA Szövetkezeti Együttműködés
12. Hortobágy Közalapítvány
13. Inspi-Ráció Egyesület
14. Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht.
15. Kiskunsági Nők Egyesülete
16. Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
17. Magyar Biokultúra Szövetség
18. Magyar Faluszövetség
19. Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete
20. Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
21. Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ)
22. Messzelátó Egyesület
23. Öko-forrás Közhasznú Alapítvány
24. ÖKOTÁRS Alapítvány
25. Piacfejlesztési Alapítvány
26. Pro Vértes Közalapítvány
27. Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET)
28. Tiszatáj Közalapítvány
29. Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE)
30. Védegylet
31. Zöld Folyosó Közalapítvány
32. Zöld Pihenő Alapítvány

A rendelettervezetet megkapták:

Gráf József úr, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
Dr. Herczog László úr, szociális és munkaügyi miniszter
Dr. Székely Tamás úr, egészségügyi miniszter

Kapcsolat:

Szabadkai Andrea,
SZÖVET, piacépítési programvezető
06 30 768 8718
info@elotisza.hu
www.elotisza.hu

Simonyi Borbála,
Védegylet, agárprogram-vezető
06 20 258 3792
simonyib@vedegylet.hu
www.vedegylet.hu


Hozzászólások

800

Pontosan erről beszélek én is. Nap-nap után, oldalakon keresztül. Semmi reakció.Senki nem mer lépni akik meg mernének azokat meg egyedül hagyják az utolsó pillanatban. Jönnek a kutatók és az egyéb bérszónokok miközben a mocskot istenítik. A tömeg meg kussol, lágyan ringatózva a dagonyában és arra várnak,hogy majd valahogy megoldódnak a dolgok. Persze- a superliberális szélsőbalos denevérraj majd hirtelen emberközpontu lesz! Lemondanak a profitról és kiléptetik az országot az EU-ból, hogy a továbbiakban legalább az ne raboljon le minket.Ferenc testvér pedig belép a jezsuitákhoz és felveszi az "Orbán atya" nevet. Erre vártok? Nagyon meg vagyunk vezetve. Nagyon meg vagytok vezetve.Néhány gumicsont kezdőknek: állandó terror-és szélsőjobbos veszély, egyre növekvő antiszemitizmus, fasiszta(?) szerveződések,a rendőrpalota "ostroma", a Turul és Árpád-sávos zászlók náci(?)terrorja alatt szenvedő embertömegek(?) segélykiáltása, most éppen guargumi stb.,stb. Aztán egy kis vihar a tűzijáték alatt néhány halottal, egy kis október 23 ahol a magyar népet le lehetett csőcselékezni,-természetesen teljes médiastopp mellett vezettek félre mindenkit a már ismert és jól bevált lenini trükkökkel. Káosz a fejekben és teljes érdektelenség.Dagonya,dagonya,dagonya. Holnap megyünk megint a Lidl-be mert olcsó a szappan. www.hatvan.hu www.ocsa.hu

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

Vissza fel