Kitüntetett a Mobilitás!
November 28-án került megrendezésre a Mobilitás Szakmai Nap, melyen nem csupán mérlegre kerültek az elmúlt év legfontosabb eredményei, értékei, hanem elismerő díjakban is részesültek azok a személyek és szervezetek, melyek kiváló munkát végeztek a hazai ifjúsági munkában. Egyesületünk Budapest zöld oldala című pályázata 2009-ben a Mobilitás Fiatalok Lendületben Program díját nyerte el a „Kiemelkedően ötletes és magas színvonalon megvalósult "zöld" projekt” kategóriában.
A rendezvény résztvevőit elsőként Veres Judit, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatója köszöntötte. Ezt követően Antje Rothemund, a Budapesti Európai Ifjúsági Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket és egyúttal bemutatta az Európai Bizottság ez év őszén megjelent az első Ifjúsági Jelentést. Előadásában a közönséget is megszólítva olyan kérdésekre várt választ, melyek a Jelentésben is megjelentek, mint például „Te beengeded-e a társadalomba a különböző etnikai csoportok tagjait?” Majd előadását azzal folytatta, hogy az ifjúsági szervezetek számtalan kiváló, érdekes és innovatív projekttel gazdagították ezt az évet, melyek az emberi jogok, a társadalmi szolidaritás, az elfogadás, a pluralizmus és a demokrácia értékeit, jegyeit mutatták. Előadásában az ifjúsági munka egyénre tett személyiségformáló pozitív hatásaira tett nagy hangsúlyt. Véleménye szerint a jó ifjúsági projektek a fiatalt tudatosabbá teszik abban, hogy az ő hozzájárulásuk, közreműködésük is fontos és szükséges a társadalmi folyamatok alakításához. A rendezvény folytatásában Bánszegi Zsuzsa, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda munkatársa és Magdali Csaba a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda vezetője mutatták be video kisfilmekkel tarkítva előadásukat, hogy mi is történt az ifjúsági munka világában az Európán kívüli földrészeken, Európában, Magyarországon, a Mobilitásnál és az egyes régiókban.
A délelőtti program záró eseményeként egy improvizációs színházi előadás teremtett vidám hangulatot a közönség körében.
Délután a zárórendezvény ünnepélyes részét jelentette az a díjátadó ünnepség, ahol a Mobilitás és Fiatalok Lendületben Program díjai kerültek átadásra. Az elismeréseket olyan személyek és szervezetek vehették át, akik kiemelkedő tevékenységet végeztek az ifjúsági munka valamely területén. A díjakat Bodor Tamás, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Ifjúsági Osztályának vezetője valamint Letenyei Márta, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatóhelyettese adta át.
forrás: mobilitas.hu

Varga Judit, a Messzelátó elnöke átveszi a Mobilitás-díjat Mádai Mónikától
Messzelátó Egyesület








Hozzászólások
gratulálok!
jó hír nagyon! remélem, lesz folytatása! :)
Hozzászólás